Hatalmas tavon törékeny ladik,
Eltűnik az égről a nap sugara,
Szinte semmi sem hallatszódik,
A nád közt susogó szél dallama.
A lágyan ringó, rozoga ladik,
Kátránytól mocskos tölgyfa teste,
Az, ahol fáradt lelkem lakik,
Ahol a megnyugvást kereste.
A Hold sugara simogatja,
A tóra veti aprócska árnyát,
A langyos viz nyalogatja,
Ahogy a vihar kitárja szárnyát.
Tomboló robaj hangja hallik,
Villám szakitja át a csendet,
Imbolyog a gyenge kis ladik,
Kopognak az első esőcseppek,
A susogó szél egyre erősödik,
Égi háború tépi az éjszakát,
Némán sodródik beljebb a ladik,
Nem látja már a part vonalát.
Hullámok tetején, hullámvölgybe,
Lelkem erősen kapaszkodik,
Beletép a tó a védtelen tölgybe,
S hullámsirban porrá törik.
Küzd a kis ladik egyetlen utasa,
De a feneketlen tó mélyére hull,
Nem jön a várt isteni csoda,
S kinok között, lassan vizbe fúl.
