Mikor hajnalban az ablakba kiülök,
Egy új, más, jobb világba kerülök,
Hol emberek nincsenek, se autók már,
Hol láthatatlan lesz a festett határ,
A szép felhők és a csodás föld között,
Ez az a hatás mely mindig lenyűgözött,
Az éjszaka mosolya, kamionok búgó zaja,
A csillagok tánca, a hold tiszta udvara,
Az utcai lámpák, a panelek szűk fénye,
Álmatlan álmok szertefoszló reménye,
Az éj, mozdulatlan, néma, nesztelen,
Halkan suttogó, ártatlan, meztelen.
Gyönyőrű ez a kép, mit az ember festett,
Csak ülök és bámulom a temérdek égitestet,
Mik boldogan alszanak az ég takarójában,
Én is csak odavágyok közéjük valójában,
Várom szót, az álmok édes, hívó dallamát,
Hogy átvészeljem végre a gyötrő inszomniát.
