Csalódottan bámulom a pohár alját egyedül,
Vállamon egy kis szárnyas démon hegedül,
Egy dalt, melytől elgyengülök s sírok,
S észreveszem, már megint verset írok.
Vörösbort iszogatok, lassan be is rúgok,
Hiányzol mellőlem, érzem rosszul vagyok,
Kár, hogy így alakult ez az egész dolog,
Beleéltem magam, mert túl naiv vagyok.
Arcod simogatnám, homlokod csókolnám,
Testedet erősen magamhoz szorítanám,
Azt az édes, drága, apró kis testedet,
Ez az egy dolog, mi feldobná kedvemet.
Szorítom az üveget, majdnem szétreped,
Szememben könny, az arcomon lepereg,
S számban érzem sós, langyos zamatodat,
De leszegem fejem, s újratöltöm poharamat.
