Ülsz a fotelban és csend vesz körlül téged,
A csend és a sötét; az éjszaka nyugalmát érzed.
Rágyújtasz egy cigire; szívsz belőle sokat, mélyet;
Ez az a dolog, ami megnyugtat most téged.
Egy érzés motoszkál benned, valami hívó szava,
És egyszer meghallod; megszólít az éjszaka.
Nem mondja meg hova menj, nem mondja mit akar,
Csak a hívást hallod; és nem tudod mit takar.
Lehet hogy nem is ő hív téged; te hívod magad,
Szeretnéd újra a magasba emelni az agyad.
Sétálgatsz az utcán, nem nagyon van senki,
Vagy aki mégis; csukva van a szeme és nem nagyon érti;
Meg hogy miért keresed azt amit keresel,
Nem is értheti miért vagy boldog azzal a kevéssel;
Azzal a kevéssel amit Ő ad, ha eggyé válsz vele,
Azt hiszed Ő van benned; valójában Te vagy Őbenne.
Mikor benne vagy tényleg látsz és érzel,
Látsz mindent, nem egyszerűen nézel.
Meglátsz valamit, megállsz, és nézed,
De valójában nem te; hanem a valami néz téged.
Látod ami a felszín alatt van; Ő is lát téged,
De mit is látsz pontosan, magadtól ezt kérded;
De nem maradhatsz tovább; menned kell, érzed,
Mert csukódik a szemed, üres már a véred.
Menned kell valakihez aki segít; nélküle véged,
Azt az embert keresed; nem pedig Ő téged.
Ad neked Ő valamit ami fontos neked,
Te pedig cserébe neki adod a pénzed.
Meg van végre Ő már nálad, veled van,
Vágysz rá hogy ott legyél Vele; az otthonodban,
Vágysz az érzésre; hogy eggyé válj Vele;
Hogy Ő legyen benned; Te pedig benne.
Meg van a kis zacskó, benne van az anyag,
Valójában nem anyag van benne, az te vagy magad.
Gyorsan, szaladsz szinte haza; az út rövid,
Mégis, óráknak tűnik mire letelik.
Egy szúrás csak, és máris elönt a forróság,
Mélyül a látás és jön a sok okosság.
Annyira lefoglal az érzés, amit érzel,
Észre sem veszed hogy a karodon vérzel.
A fotelból az ablakon át a végtelenbe nézel,
Észre sem veszed, milyen messzire is mész el.
A csillagok tánca, a hold sejtelmes fénye;
Mint megannyi lélek amit nézel,
Ilyenkor érzed csak igazán; te is létezel.
Rá gyújtasz egy cigire, érzed amint átjár téged,
Jól leszel még sokáig, nem kell most félned!
Ülsz a fotelban; és a csend vesz körül Téged,
A csend és a sötét, de már csak az anyagot érzed.
